Rögbi: EDF Energy Cup döntő a Mitre támogatásával
Akciók
Kiemelt termékek
Rögbi: EDF Energy Cup döntő a Mitre támogatásával
2010-06-04 10:28:16
2010. június 5-én a végéhez ér az idei EDF Energy Cup, azaz a rögbi
Közép-Európai Kupa sorozata. Három szikrázó mérkőzéssel eldől, hogy a
2009/10-es szezonban melyik csapat a legjobb, illetve kik jobbak
vetélytársaiknál. A Sport Global Magyarország Kft.-nek köszönhetően a döntő mérkőzésein a játékosok Mitre rögbi labdákkal fognak játszani. A játékvezetők felszerelését szintén cégünk biztosítja.
13 órakor kezdődik az ünnepség a Fakanál-meccsel, ahol az osztrák Donau Wien találkozik a cseh Dragon Brno csapatával. A bronzmérkőzésen (15-kor) a magyarok büszkesége, a Battai Bulldogok csapata próbál ismét dobogóra kerülni a cseh RC Ricany ellen. A 17 órakor kezdődő döntő pedig román testvérháború lesz, mivel a Temesvár próbálja majd megvédeni címét a trónkövetelő, román bajnok Nagybánya ellen.
A fakanál-meccs tradicionális rögbis szokás, célja, hogy megtudjuk, ki lett az utolsó, ők kapják a fakanalat! A bécsi Donau Wien címvédőnek mondható a díjért folytatott harcban, mivel tavaly nyeretlenül végeztek a tabella végén. Idénre nagyon sokat fejlődött az EDF Energy Cup legkisebb csapata, de találkozót nyernie még mindig nem sikerült. Pont ezért pályáznak nagy eséllyel a Fakanál visszahódítására. Na meg azért, mert a tavalyi év bronzérmesével, a Dragon Brnoval játszanak. A csehek számára a második nemzetközi idény nem volt olyan sikeres, mint az első, de így is büszkék lehetnek eredményeikre és optimistán várhatják a szezon zárómérkőzését.
A magyar nézők számára minden bizonnyal a bronzmérkőzés legalább annyi izgalmat tartogat, mint a döntő. Itt szerepel ugyanis a gála egyetlen magyar résztvevője, a Battai Bulldogok csapata. Maga a mérkőzés a 2009-es szezonnyitó visszavágójának is tekinthető, ahol az esélyes újonc, Ricany meglepetés-vereséget szenvedett Százhalombattán. Azon a meccsen a magyarok fiatal rúgója, Janotka László villogott igazán (a szezon harmadik legtöbb pontot szerző játékosa) mivel az utolsó két percben 2 büntetőt értékesített, így vezetve győzelemre csapatát. Hasonló sikerre az elődöntőben is készültek, de végül a Temesvár könyörtelenül jobbnak bizonyult. A Ricany a gyengébb kezdet után a rájátszásra összeszedte magát és az elődöntőben derekasan harcolva kapott ki szoros találkozón Nagybányán.
A döntőt papírforma szerint a két legerősebb gárda fogja játszani. A tavalyi címvédő RCM Timisoara továbbra is veretlen a nemzetközi porondon és bár tavalyhoz képest egyértelműen meggyengültek, így is csak a végső győzelem lehet számukra a cél. Útjukban áll viszont a tavalyi év román bajnoka, a CSM Baia Mare. Már a szezon előtt is a vb-t megjárt válogatottakkal teletűzdelt Nagybánya volt az EDF Energy Cup fő esélyese és ezt minden meccsükön bizonyították is. A pontszerzők rangsorában ők adják az első és második játékost is, veretlenek maradtak az egész szezon során és csak egyszer kaptak több, mint 20 pontot, viszont mindig minimum 37-et szereztek. A két csapat múlt hétvégén találkozott román bajnokin, ahol a Nagybánya átütő 36-3-as győzelmet aratott. A temesváriak bosszút esküdtek, de meg tudják-e állítani a Nagybányát? Egy esélyt biztosított nekik a sors: a nyolc nagybányai válogatott a hétvégén az Ukrajna elleni vb-selejtezőn szerepel, így a múlt heti román bajnokinál jóval gyengébb felállásban jönnek a máramarosiak. De vajon ez elég lesz-e a vereségükhöz?
Forrás: www.samsungsport.hu, www.ceerugby.eu








